Vadrizs

A sötét színű vadrizs tulajdonképpen egy fűféle termése és bár rizsként használjuk, valójában nem is rizs. Az Észak-Amerikában és Kanadában honos vízifű termése, mely közelebbi rokonságban áll a zabbal, mint a rizzsel. Frissen aratva zöld színű, melyet szárítással tartósítanak. Ekkor kapja lágy, dióra emlékeztető ízét és a színe barnás-feketére változik. Íze enyhén füstös, intenzív.

A vadrizs vitamin tartalma

A gluténmentes, magas tápértékű zsírszegény vadrizs igazán sok káliumot, vasat és foszfort tartalmaz. Élelmi rost és kalória tartalma a barna rizséhez hasonlatos.

Jótékony hatásai a szervezetre:

  • magas rost tartalmának köszönhetően, rendkívül jól salaktalanítja a beleket
  • ezáltal a fogyásban is hatékony segítség
  • a káliumtartalmának köszönhetően segít egyensúlyban tartani a szervezet vízháztartását is
  • csökkenti a szívbetegség, cukorbetegség és az Alzheimer kór kialakulásának a kockázatát

Cukorbetegek is fogyaszthatják, ugyanis egyensúlyban tartja a vércukorszintet.

Vadrizs főzése

Főzési ideje – akárcsak a barna rizs esetében – nagyjából 35-45 perc. Azonban, ha legalább egy órát vízben áztatjuk az alapos átmosást követően, akkor a főzési ideje akár 5-10 perccel is csökkenthető. De érdemes akár teljes éjszakára is beáztatva hagyni. Egy csésze vadrizs elkészítéséhez három csésze víz szükséges.

Vadrizs főzése lépésről – lépésre:

  1. Az áztatóvizet öntsük le a rizsről és öblítsük át még egyszer.
  2. Majd öntük a kimért rizst és vizet egy közepes edénybe, amihez hozzáadunk egy evőkanál olajat vagy vajat és egy teáskanál sót.
  3. Majd fedő nélkül kell főzni alacsony lángon addig, amíg fel nem forr.
  4. Ezután fedővel lefedve, ha áztatva volt előzetesen, akkor kb. 20 percig, ha nem, akkor 45 percig kell főzni.
  5. A főzés ideje alatt ne emeljük fel a fedőt.
  6. Tálalás előtt érdemes villával fellazítani.

Fogyasztható önálló ételként, bár erőteljes íze miatt jellemzően keverve készítik (akár más rizzsel, de bármi mással) köretként, levesbetétként, de rizssalátaként is kitűnő választás. Jól illik a halakhoz, vadakhoz, csirkéhez, de a tejszínes ételekhez, gombához egyaránt. Jól passzolnak hozzá a zöld fűszerek is.

Sötét, hűvös helyen sokáig eltartható nyers állapotban. Megfőzve 6 hétig tartható el fagyasztóban és két napig a hűtőszekrényben.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Rizs

Vissza a kategória cikkeihez