A rizsfőzés nem egy ördöngős folyamat, mégis sokan tartanak tőle és inkább előre gőzölt zacskós rizst használnak. Pedig, ha néhány alapvető dologra odafigyelünk kiváló állagú rizst tudunk tálalni, mely nem kemény belülről, miközben kívül már szétmállik. Fontos a rizs főzésénél az is, hogy milyen fajta rizst főzünk, mert nem ugyanannyi a főzési ideje. A barna rizs ugyanis hosszabb idő alatt fő meg, mint a fehér. Az sem mindegy, hogy előre volt-e áztatva a rizs és ha igen, mennyi ideig. Az előre áztatott – főleg, ha egy éjszakán át is hagytuk a vízben – esetében ugyanis csökkenthető a főzési idő.
Rizsfőzés lépésről – lépésre
Főzés előtt alaposan meg kell mosni (akár kétszer-háromszor), hogy az esetleges szennyeződéseket lemossuk róla, de érdemes akár fél órára be is áztatni (barna rizst akár egy éjszakára is).
- Majd egy edényben forraljunk fel vizet, amit ízlés szerint sózzunk is. A víz mennyisége attól függ, hogy milyen puhára szeretnénk a rizst. 1 bögre száraz rizshez 1,5 bögre víz szükséges, ha keményebb rizst szeretnénk, 2 bögre, amennyiben puhább rizs a cél. (Barna rizs esetében két és félszerese is lehet a víz a rizs mennyiségének).
- A megmosott lecsöpögtetett rizst forró olajon megfuttatjuk.
- Ha kifehéredik öntsük rá a forró vizet.
- Keverjük el, forraljuk fedő nélkül nagyjából 2 percig, majd esetleg még sózzuk és ízlés szerint fűszerezzük.
- Fedjük le fedővel és további 1 percig forraljuk.
- Ezután zárjuk le a gázt alatta és az edényt akár konyharuhával is bugyoláljuk be. (Villanytűzhely esetében elég, ha rajta hagyjuk a főzőlapon).
- Hagyjuk amíg a rizs magába szívja a folyadékot. Ne nézegessük, hagyjuk lefedve és ne is kavarjuk meg.
- Pihentessük így egy negyedórán keresztül.
- Majd kóstoljuk meg. Ha szükséges fűszerezzük után.
- Tálalás előtt villával lazítsuk fel.
Csak arra kell vigyázni, hogy ne főzzük szét. A rizs számos étel alapanyaga, rengeteg rizses recept megtalálható. Elsősorban köretként készítjük, de kiváló egytálételek, desszertek is készíthetők belőle.
Sima rizs főzés:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rizs
Vissza a kategória cikkeihez