Tartalomjegyzék
A rizs mikróban is készíthető, bár sokan ettől is és a tűzhelyen való főzéstől is tartanak, így inkább előfőzött zacskós rizst használnak. Mikróban készítve sem kevesebb idő, mint tűzhelyen készítve, és még csak kevesebb időt sem igényel. Azonban érdemes tudni, hogy esetleg nem minden fajta esetében fő meg megfelelő állagúra. Basmati, jázmin és sushi rizs fajták esetében működik a módszer.
A barna rizs ugyanis hosszabb idő alatt fő meg, mint a fehér. Az sem mindegy, hogy előre volt-e áztatva a rizs és ha igen, mennyi ideig. Az előre áztatott – főleg, ha egy éjszakán át is hagytuk a vízben – esetében ugyanis csökkenthető a főzési idő.
Természetesen függ a mikrohullámú sütő teljesítményétől is az eredmény.
Rizsfőzés mikróban
Hozzávalók:
- 1 csésze száraz rizs
- 2 csésze hideg víz
- só – ízlés szerint
Rizs mikróban lépésről – lépésre:
- Egy olyan edénybe tegyük bele a rizst, ami mikrózható és legalább 8 csészényi víz is elfér benne.
- Majd adjunk hozzá 2 csészényi enyhén sós hideg vizet.
- Tegyük mikróba a tálat és maximum a csöppenésgátló fedőt tegyük rá, de alapvetően ne fedjük le.
- Főzzük a rizst így magas hőfokon legalább 10 percig. (Akkor jó, ha a rizsben kisebb lyukak keletkeznek és a víz nagy része is felszívódott, elpárolgott.) Amennyiben még ezt az állapotot nem értük el, szükséges 1-1 percig tovább mikrózni.
- Majd fedjük le a tálat és további 4 percig főzzük a rizst.
- Ha elkészült vegyük ki, de hagyjuk lefedve pihenni további 5-6 percig.
- Majd kóstoljuk meg, ha esetleg nem olyan még az állaga, amilyet szeretnénk tegyük vissza néhány percre.
- Tálalás előtt lazítsuk fel villával az elkészült rizst.
Érdemes próbálkozni és kikísérletezni a saját mikrónkban a saját szánk ízének megfelelő rizs elkészítését. Ez nem biztos, hogy már az első alkalomra elsőre összejön.
Párolt rizs mikróban készítve:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rizs
Vissza a kategória cikkeihez